Ajánlás:

Hát eljött értem, megtalált,
szívemre zárta csontkezét.
Rút vigyorral csontpofáján
szólt: ennyi volt pajtás, véget ért.

Rögtön nem is tiltakoztam,
váratlanul jött, meglepett.
Nagyot csavart a húscsomón,
s kaptam hideget, meleget.

Aztán mégis toppantottam:
nem így verik ám a cigányt!
Nem az számít, mennyit éltem,
csak az, hogy mennyi munka várt.

Persze közben körülöttem
nekem szurkolt egy kis csapat,
s orvos, nővér összefogva
tépte le a csontujjakat.

Lazult a kéz szorítása,
alábbhagyott a fájdalom,
s most izzadtan, csapzott fejjel
szívem zenéjét hallgatom.

Szerencsém volt (tán nem ért rá),
így csak legyintett egy nagyot,
beérte a szív felével
— majd jövök — szólt, és otthagyott

Töprenkedek bamba képpel:
Győztem? Vesztettem? — Nem tudom…
Futok még, vagy csak totyogni
lehet a visszanyert úton?

Egyet tudok, feledni kell,
hogy: ráérek, majd megteszem.
Azonnal! — lesz az új szó,
és meg kell tenni rendesen.

Ajánlás:

Doktor Úr! A költőmentés
nem gazdaságos vállalat,
sokan fogják utálni majd,
dicséret meg alig akad.

A költő, bizony, fura fajzat,
nem mérlegel, papírra ró,
és nem érdekli, tetszik-e,
csak hogy igaz-e az a szó.

Nos, figyelmeztetnem illik:
mit eztán papírra vetek
Öné is a felelősség,
hisz Ön nyújtott segédkezet.

Így ha írni támad kedvem,
s marokra fogom ceruzám,
minden sor kettőnk munkája,
mi megszületik ezután…