F a z e k a s M i h á l y
 
 
 L U D A S M A T Y I
 
 
   k o m i k a i e l b e s z é l é s
 
 
 
 
 
 Quamois sublimes debent humites
 metuere,
 Vindicta docili quia patet soleritae.
 
 
 Phaedrus.
 
 
 
 
 
 Elöljáró beszéd az elsõ kiadáshoz
 
 
 Jámbor olvasó!
 
 
E munkácskának ki legyen szerzõje, ha kérded,
Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe
 csak így jött
Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta
 az Erdõ-
Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
Majd borozgatás közben. Igaz is: mert rajta
 nem egy-két
Vídám estéket tölténk; még Marci kanász is,
Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd
 megütötte
A guta, úgy röhögött: `No ilyet soha Gazd'
 uram, - úgymond, -
Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se
 hallott.
Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy
 megy,
Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki
Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni,
 ugyancsak
Tudja mikíp szokták `Igy ítélt Marci tudatlan
Fõvel; mások még több szépet láttak ezen kis
Munkában, de kivált a többek közt, nekem
 a sok
Körmönfont s magyaros szólás formája, meg
 a nagy
Könnyûség, elmés lelemény, természeti festés,
Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi
 úrnak
Példátlan példás megjobbulása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint
 Matyi, én is
Háromszor tettem fogadást, hogy közre-
 bocsátom
A furfangos eszû Ludas Matyi tetteit és már
Szükség, hogy szavamat teljesítsem mint
 magyar ember.
Ebbõl áll az egész dolog, amit mondani
 szükség
Volt, legalább annak véltem. Most útra
 bocsátom
A Matyit, országot hadd menjen látni;
 ne féljen
Döbrögi úr, mert õ már többször nem veri
 ám meg.
 
 
 Irtam---JOBBOTTHON
 Egy kancsó jankai mellett-
 
 
 A kiadó.
 
 
 
 
  A szerzõ az olvasókhoz
 
 
Hajdan ütlekkel magyarázták a mi atyáink,
Hogy mi az alsó rend törvénye, kinél az
 Igazság? -
Aki erõsebb volt, ugyanaz kényére bitangolt-
A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal
Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán
Szíve kevésnek volt, hogy, mint Matyi, vissza-
 pofozza,
Ami goromba csapást vett a zabolátlan erõtõl.
 
Elmult a vad idõ; ki van ennek szabva határa,
Szintúgy, mint annak; szent törvény;
 s az igazság
Fennen hordja fejét, mert van bizodalma
 hazánknak
Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem
 azért én
Döbrögi Mátyását, mint medvét, mely
 vadonából
Emberi kézre került, és már gazdája dudáján
Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet,
Senki fiának sem lévén oka tõle szepegni.
Bécsben ugyan hírem nélkül szöke põre
 gatyában
És boglyás fõvel: most én csimbókba kötözve
Fürtjeit és e kis kacagánykát vetve nyakába.
A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom.
 
 
 Debrecenbõl Januáris 12-dikén 1816-ban.
 
 F.M.
 
 
 
 
 
LUDAS MATYI
 

Elsõ levonás
.............
 
Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdõ-
Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut
 eszembe,
Már csak elég az, hogy: volt hajdan egy
 öreg asszony,
Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka
 fejében
Nyáron legyet a szárán csapkodta napestig,
Télen a tüzelõ mellett a piszkafa végén
Ácsorgott el egész napokat. Jó anyja eléggé
Zsémbelt rá; de akár száraz falra marokkal
Borsót hintett volna, szitok, mocsok és a
 hurítás
Annyit tett Matyinak (Matyi volt neve a
 sihedernek)
Ily tunya életet élt õ jó ideig; hanem egyszer
Holtra elunta magát; hosszúknak kezdte
 találni
A napokat s nem elég tágasnak az anyja
 telekjét:
Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan
Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén
Lévõ dombig, ahol szoktak volt mindenik
 ünnep
Délestén az idõtöltõk karikába hasalni. -
Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is
 akként
Gúnyolták ki az õ vele nõtt egyforma korású
Virgoncok; de csak ott volt már õ s nem sok
 idõre
Összegyalulódott velük. - Innen látta elõször
A mi fiúnk, nézvén szana-széjjel, az ég kari-
 máján
Dalmahodó hegyeket; másrészrõl mint
 ugyanannyi
Nyársakat a távol hegységek tornyait; itten
Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye
 is van;
És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár
Egy hét mulva esik. - Felpercene benne
 az ország
Látására való kívánság; már az eszében
Kezd sok gondolatok forrása mozogni,
 pezsegni;
Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére elõtte
Rés nyílik, melyen szándéka folyásnak
 eredhet. -
 Anyjának húsz szép anyányi libái valának
Egy vén gúnárral, s egy pár öregecske tojóval,
Jókor költek azok, maga bajmolt vélük
 az özvegy,
Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja
 nevelni,
Majd egy kis télire valót árulna belõlük.
E ludakra fené fogait Matyi, kéri az anyját,
Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna
 szerencsét;
A vásárra bemenne velük; jó móddal eladná;
S így kapadozva talán kupec is kerekedne
 belõle,
Mely úton sok rác úr lett abban az idõben.
 `Korhely, léhûtõ! Majd a vásárra, pokolba!
Mit kerestél az egész nyáron? jobb hogyha
 dologhoz
Látsz itthon`: - az anyó így s így mocskolta
 le Mátyást,
Ö pedig a vásárra menést feltette magába,
Már pedig õ, amit feltett furfangos eszébe,
Azt onnan sem tûz, sem víz nem ütötte ki
 többé.
És addig kunyerált, hogy rávette
 az anyját:
`Ám no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon
 meg az Isten,
Csak lendíts valamit, mert hej nagy bûn
 a henyélés`.
Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli
 fütyköst,
S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,
Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából,
Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret,
 sót,
S fokhagymát; azalatt õ a vén ludakat arrább
Hessegeté; az eladni való huszat kiszakasztá,
És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
Anyjának minden jót kíván s ballag utánuk.
 Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas
Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról
Azt tartotta, hogy ott neki a felség se
 parancsol;
Amit akart, volt törvény, s tetszése igazság.-
A portékának maga szokta kiszabni az árát,
És amely darabért többet mert kérni az árus,
Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.
Hogyha pedig netán más olcsón vett meg
 akármit
És neki megtetszett, csak azért kivetette
 belõle,
Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert õsi
  jussa.-
Amint Döbrögi úr ekkor sétálva alá s fel
A mi Matyink és a szép húsz liba tûne szemébe,
Annyival inkább, mert minden süvegelte
 személyét,
Csak Matyinak volt fenn egyedül a fõre valója.
Kérdi az úr: `Ki ezen ludak gazdája?`
 `Magam la!`
Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi.-
 `Ejnye, gazember!`
Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre
 tanítlak!
Hol vagyon a süveged, mi ezen ludaknak
 az ára?` -
Bényomván süvegét s megrázítván
 kacagányát:
`Három márjás`, úgymond, `párja az ilyen
 amolyan!`-
Kérdi az úr: `Id'adod fele árán?` - `Ö biz
 az apja
Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.`
Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
Fogdmeg toppan elõ; Matyit a kastélyba
 cibálják;
Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében
Ötvent vágnak rá, melyet süvegelve faránál
Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bõrös
Karszékbõl szemlélt. - Matyi így szólt,
 hogy felereszték:
`Én uram a fizetést köszönöm; ha az Isten
 erõt ád
S életben megtart, majd megszolgálom;
 azért csak
Rója fel e kapu félfájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi
 vissza!`
Ezt alig végzé, néhány zöldingesek agyba-
Fõbe verék, s kiveték, jól meghurcolva hajánál
Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte.
Míg húzták-vonták, még egyszer vissza-
 kiáltott:
`Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi
 kendet!`
Hogy már ott kinn volt, így szólott a
 sokasághoz:
`Majd meglássátok, háromszor megverem
 azt la!`
Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi
 háznál
Örültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.
 
 
 
 
Második levonás
...............
 
 
A mi Matyink, könnyen lehet elgondolkodni,
 hogy anyja
Háza felé képpel sem fordult; búgva, morogva
Elment földetlen földig; s elvitte magával
A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét.
Hogy dühe céljához juthasson, pénz-kuporásra
Adta magát; jócskán keresett is, hol napi
 számmal,
Hol szolgálattal; s néhány nyelvekbe eléggé
Jártas lett, mert sok nagy városokat be-
 barangolt:
S annyira mennyire sok mesterségnek kitanulta
A csínyját-bínját. Bízván hát mind az eszéhez,
Mind erszényéhez: `Hogy Döbrögi meg ne
 csalódna,
-Úgymond,- már egyszer vele számot
 kellene vetni!`
Képe azóta nagyon elváltoza néki; azonba
Döbrögi házánál elenyészett híre nevével.
Bátran elmegy hát a nyílt udvar kapujáig,
Amelynek küszöbén nem igen kedvére hasalt
 volt.
Látja, hogy a füstös nagy ház helyére azóta
Pompásabb palotát újabb ízléssel emeltek,
A fala fel van már építve, de a fedeléhez
Még faragatlan fák vannak halmozva rakásra.
`Meg lesz már - így szól Matyi, - meg lesz
 Döbrögi verve.`
Elfordul onnan, veszen egy félkézi szekercét,
Zsebbeli ölmérõt, s plajbászt egy irhakötõvel;
És egy vándorló olasz ács formába jelen meg.
Eljutván a nagy kastélyhoz, mint ahhoz értõ
A falnak szélét-hosszát mérkéli szemével;
Onnan vizsgáló képpel megyen a farakáshoz;
Olykor fel-fel néz, a fákat megmosolyogja,
S csóválgatja fejét. Meglátja az úr is az embert,
Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi.
 `Semmit,
- Úgymond - méltóságos uram! csak ezen
 vala utam,
Meg sem is állhatnám, hogy az ilyent meg ne
 tekintsem,
Mert mesterségem; látom, hogy akárki
 csinálta,
A palotában a kõmûvesmunka királyi,
Bár csak már fedelét láthattam volna;
 reménylem
E dibdáb fákkal nem akarja az úr bekeverni.`
Mondja az úr: `Ezeket bizony én vágattam
 az erdõn`.
Csak hozzá vetvén `Jók, jók, - úgymond
 Matyi,-apróbb
Házaknak, de nem ily kastélynak; Róma felé kell
Forgatni, hogy pompás fedelet láthasson az
 ember.
Én, nagyságos uram, láttam s dolgoztam is
 egy-két
Hercegi munkát: de bizonnyal mondom,
 ezekbõl
Nem képes takaros mívet készítni.` -
 Kirántja
Mérõjét,-mérkéli-` Be kár, hogy öt ujjnyi
 hibázik;
Ám de hisz e nem az én dolgom, senkit se
  gyalázok,
Sem magam ok nélkül más munkájába nem
 ártom.`
Menni akar; de az úr meg tartóztatja.
 `Barátom!
Még nekem - úgymond - nincs egy áccsal is
 alkum. -Az úr hát
Járt az olasz földön? - tessék béjönni! -
 Ebédje
Volt-é már ma? - Ha a munkám fog tetszeni,
 nem fog
Nálam az országban nemesebb gazdára találni`.
Elmosolyodja magát Matyi és dícséri az úrnak
Építésbeli ízlését, sajnálja, ha itten
Tán alkalmatosabb fákat nem lelni ezeknél.
`Oh! - mond Döbrögi, - nincs a földön oly
 jeles erdõ,
Mely az övénél jobb s gyönyörûbb fát tudna
 nevelni.`
Látni szeretné azt Matyi.-Döbrögi pontba
 parancsol
Egy hintóba fogatni. Szakács tálaljon
 azonba!
Míg bémennének, Matyi mondja, hogy arra
 való fák
Hogyha találtatnak, jó volna talán kijegyezni,
Sõt tán egyúttal vágatni is.- Egybe az ispánt
Szólítsák! - kétszáz fejszést rendeljen az erdõ
Sarkához. - Készen az ebéd; jól laknak;
 a hintó
Ott terem. Egy pillanat alatt kinn vagynak
 az erdõn.
A fejszések is ott vagynak már. - Járja
 az úrral
A roppant tölgyest Matyi és vágatja, ha szép
 fát
Sejt meg.-Már minden munkást elrendele
 széjjel,
Kedve szerint: nem tud még egy szál fára
 találni.
Beljebb mennek hát,-vizsgálódnak, Matyi
 egyszer
Mondja, hogy õ már lelt.-Egy sûrû völgybe
 lecsalja.
`Ilyen lenne derék hahogy ölnyi kerülete volna`.
Döbrögi mellé áll s által próbálja ölelni.
Akkor megkapván Matyi túlnan két keze szárát,
Egy gúzzsal, melyet csak azért font, össze-
 szorítja.
`Nem vagyok én uram, ács, hanem a Ludas
 Matyi - úgymond, -
Kit kend megcsapatott, és elrablotta libáit,
S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti
 kenden.
E most hát elsõ. `Vág egy jó tölgyfa husángot,
S azzal tarkótól talpig meghányja keményen.
Döbrögi hasztalanul hánykódott, mert fa
 mohával
A száját jól betömködte; azonban az erdõ
Rengett a sûrû kopogástól, s a rohanó fák
Vad morgásaitól. - Mátyás az urat meg-
 agyalván
És a lúd árát a zsebjeibõl kikeresvén,
Törli szemét-száját, és a sûrûbe elillant.
Már a fejszések, nem lévén munka, pihentek.
Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdõ
Legszebb része; menõfélen már a nap:
 az ember
Bár ha dologtalan is, de az ácsorgást elúnja:
Még sem jõ sem az úr, sem az ács. Végtére
 az ispán
Nem veszi a dolgot tréfának, hoppogat: erre
Hoppot mond itt, ott, amott meg a rengeteg
 erdõ.
Hallgatnak: de csak a baglyok huholási
 szakasztják
Félbe az alkonyodást követõ vadon esteli
 csendet.-
Már most mindnyájan kurjantnak; a hangok
 özönje
Zengeti a zordont; beljebb beljebb morog,
 amíg
Mélyen elnémul.-Figyelem van utána,
 sehonnan
Egy kukk hang se felel. Most, most szeppen
 meg az ispán,
Széjjel rendeli a látványságot, hogy az erdõt
Hajtsák meg, mert már bajnak kell lenni
 akárhogy.-
Amint egynéhány hajtók a völgyet elérik,
Hallanak egy olyan korhantást, mint amikor
 a kant
Megdöfik és szívét-ért sebje miatt az utolsót
Elherregte. Mi az? Megdobban az ijedezésre
Rákapatott jobbágy; hátrál; ordítja
 az ispánt;
Ott terem az, s félénk népét biztatva lemégyen
Olálkodva az aljra velük:-mit látnak?
 az Isten
Mentse az ilyentõl még a jó krimi tatárt is!
Fához kötve urok, famohával szája betömve,
És a drága ruhák szét vannak rajta feselve.
Elvágják a gúzst és szájából kifeszítik
A mohot; a rémült ispán instálja alássan,
Hogy mi pogány gyilkos kínozta meg iyen
 erõsen
A nagyságos urat? Felelet helyébe aludt vér
Ömlött Döbrögibõl: sok csuklás közbe sokára
Úgy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meg-
 gyilkolta.
Egyik jobbágy a másiknak kurta gubáját
Megrántá: más a mellette valóra könyökkel
Titkon bökdöse, míg urok óbégatva
 könyörgött:
`Óh fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok`,
 úgymond.
Megfogadák ezek a jó emberek és az ölökben
Vitték a kocsihoz, mások famohát szedegettek
És derekának lágy fekvést puhogattak, az egyik
Szûrét tette alá, másik betakarta gubával.-
Hogy haza cammogtak vele a lovak, egy banya
 két pint
Szappanos égett bort kent széjjel rajta; az udvar
Egy kis mákszemnyit sem aludt, minden
 köhenésre
Öt-hat férficseléd, és szintugyanannyi fejér nép
Ütközte egymáshoz; nagy volt egyszóval
 a hûhó!
 
 
 
Harmadik levonás
.................
 
 
Hát Matyi hol járt most? váltig keresék,
 de az éjnek
Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,
És már új módon gondolkozik a mi urunknak
Más izombeli megpüfölésérõl. Mikor elsõbb
Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
Szolgált; (hajdan ez valamely külföldi
 seregnél
Felcser volt). Minthogy híven szolgálta,
 bizonnyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja;
 ez úgy lett.
Még életbe lelé, s hozzá beszegõde inasnak,
Oly feltétel alatt, hogy az esmeretes
 nyavalyáknak
Cifra nevére, haszonvehetõ füvekre, porokra,
Érvágó köppöly, kristély, láncéta, borotva,
S más borbélyszerszám hasznára, sebekre való
 szer,
Fürdõk s párgolatok készítésére, kenõcsre
Oktatná õtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak
S egy-két hét csak alig mult, hogy vagy római
 nyelven,
Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elõ tudta
 bölcsen
Mondani, melyek azon században mûbe valá-
 nak;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is
 értett.-
Elkéré ekkor a doktor Scorbuntius úrtól
Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bõr bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
Hadd csapjon velek egy farsangot földes
 uránál.
Rá állott az öreg, minthogy jó zálogot ígért.-
Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka
Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius
 úr is
Megfogván a hasát, majmát majd oltra
  nevette.
Ö meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti
 fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadult
 az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani
 szörnyû
Igéretje szerint. Hiába keríti magát bé
Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki
 annyi
Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje
 husángját.
A végsõ faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetõt bérelt; mikor osztán Döbrögöt
 érte,
Ott a bírótól katonás hangon kalauzt kért,
Mert õ menni muszajn szakkerment a generális
Quártély aki betegh. (Hihetõ abban az idõben
Történt volt é meg, mikor a sokféle keresztes
Ponyva hadak szanaszét kóborlották be
 hazánknak
Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem
 elsõbb
Földesurához fut bíró uram, és bejelenti,
Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi
 fûhöz
Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.
Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent
Féli, tekintse az õ nyomorúságát, s ha csak
 egy-két
Pillantást szánjon megnézésre; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a kocsijában
Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az
 egymást
Felváltó posták elvitték csaknem erõvel.
(Bárha nem említné, lehet elgondolni csak
 úgy is,
Hogy Matyi a képét okosan be tudta vakolni
És különös módon elváltoztatni beszédét.)
A mi urunk, ki szegény, még vagy három
 daganattal,
Melyek a hátáról nem akartak eloszlani,
 ágyban
Kórnyadozott: hogy vélt orvosa felé
 közelített,
Majd kirepült szedres bõrébõl; kéri az égre
S földre, hogy ily nyomorult sorsán ha lehetne,
 segítsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes
 hevülést
Érez megromlott vérében; hogyha azonnal
Fürdõ nem készül, és köppöly még ma
 bizonnyal
A szívére megyen és -. Ekkor vállat von az
 álnok.
Kéri az úr minden szentekre, hogy amit
 az Isten
Értésére adott, rendeljen. - Doktori módon
Harmadik ujjával megbökvén homloka
 búbját:
`Fürdõ-víz szaporán,-úgymond-és füvek!`
 Ezeknek
Elszámlálja küön neveket; száz erdei réti
Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-
 cseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-,
 macskatövisek.
Hát még az angyal-, szent- s ördög-gyökerek,
 (mivel akkor
A füvek neve csak barom, ördög s szent vala;
 Füvész-
Könyv még nem lévén), Nosza ispán, szolga,
 poroszló,
Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-,
 konyhaleányok,
Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
Egyszóval minden, valamely'k csak elõl vagy
 utól volt,
Fuson az udvarból a rétre, ligetre, mezõre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen
 alatta.
A nép mind kirohant, egyedül egy sánta
 banyára
Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi
 ettõl
Igy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az
 Istent
Kérje hívekkel, - Maga megvizsgálja
 az úrnak
Vak szemeit; kendõt vesz elõ s addig
 simogatja
A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. `Uram!-úgy-
 mond-,
Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi,
 kit kend
Megveretett; s lúdját elvette: de hasztalan
 a szót
Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor
 adom meg
Amit megmondtam; fõkép, hogy kend is
 a hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak
 essünk
Által rajta; ha még nekem a jó Isten erõt ád,
Harmadszor se fogok majd késni.` Elõveszi
 osztán
Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.
Ekkor az ágyfõbõl a pénz kulcsát kikeresvén,
`Lúdjaim árát és költségemet elveszem`,-
 úgymond.
Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára fel-
 ugrik;
S illa berek. - Haza jõ a fûvész csorda
 rakottan:
Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csuda
 képét;
Elsikkantja magát, kifut, össze rikoltja
 az udvart.
Egyik kérdi mi baj? Másik, hogy hol van
 az orvos?
Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki
 az ördög
Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
Oldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi
 ekkor
Már csak alig szuszogott, és minden pontba
 elájult,
S csak lassan nyöghette ki, hogy Ludas Matyi
 volt az,
És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki
 csak ülhet,
Kergetik a Matyi hûlt nyomait, de haszon-
 talan, õ már
Tudj' Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa
 örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius
 úrhoz.
 
 
 
Negyedik levonás
.................
 
 
Már most ám igazán rosszul lett Döbrögi;
 rendes
Orvosokat hívtak, s currenst küldöztek
 az ország
Minden részéhez, Ludas Matyi megfogatása
Végett; csakhogy az õ képét igazára leírni
Nem lehetett, minthogy mindig más színbe
 jelent meg.-
Hogy pedig ez nem más földön, hanem a mi
 Hazánkban
Történt, a' bizonyos: meg tetszik az akkori
 törvény-
Tévõk gondjából, kik az õ csúfjára, örökre
Feljegyzék a nagy törvénykönyvben, hogy
 az olyan
Rossz úton járó kutyafog, mint a mi Matyink
 volt,
Ludasnak nevezõdjön: ez hát nem puszta
 találmány.
Nem jött kézre Matyink, mely Döbrögi núrnak
 eléggé
Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység
Sem volt éltéhez: hanem a bölcs orvosok által
Nagy nyavalyáján a munkás természet erõt
 vet,
És lassan-lassan keze szennyét csak kiheverte
Mátyásnak; hanem a Ludas név annyira
 fészket
Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette,
Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult;
Még a ludimagistert is ki akarta csapatni
A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább
Rectornak hivatja magát s minden követõit.
Húsz lándzsát csak azért tartott, hogy tíze
 napestig,
Tíze viszont éjjel mindig õrt álljon az udvar
Környékén; - hozzá közelíteni akárki
 fiának
Sem lehetett, ha ugyancsak elõtte nem
 esmeretes volt.
Hogyha az udvarból a jószágába kiment is,
Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja
 mellett.-
Ezt Matyi is mint más, jól tudta, de hasztalan;
 õ azt
Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit,
 annak,
Bárha törik-szakad is, csak meg kell lenni
 akárhogy.
Országos vásár esik egykor Döbrögi úrnak
Városkájában; Matyi ott, mint más igaz
 ember,
Megjelenik paripán; a lóvásárba bolyongván,
Meglát egy virgonc lovat egy idegen sihedernél;
Kérdezi, hogy mire tartja? `Uram, csak száz
 arany` -úgymond.-
`Cimbora, hogy lehet az? - Matyi így szól -,
 úgy-e komázol?
Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is
 ennél.`
`Ugyde uram! - felel a siheder, - jó nagy
 Magyarország,
És mégis ki hagyom mindjárt vájatni acéllal
Mind a két szememet, ha csak egy lova hág is
 elébe.`
`Ugy én a lovadat megvenném, mond Matyi,
 hogyha
Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi
 senki.
- Int neki - félre megyen vele -, nézd,
 ottan lakik egy úr,
Tán tudod azt magad is, - majd itt kocsiká-
 zik el arra:
Tíz lándzsás katonák lovagolnak hintaja
 mellett;
Majd ha az erdõnél járnak, nyargalj oda,
 mondjad
Szembe az úrnak, hogy te vagy a Ludas Matyi,
 osztán
Kotródj ám, mert száz lelked lesz, mégis
 az ördög
Elvisz, ecsém, ha azok megcsípnek; hogyha
 nem, úgy én
Megveszem a lovadat; felpénzül, hogy
 bizonyos légy,
Tíz aranyat feladok; majd meglelsz engemet
 itt s itt.`
Tetszett a tûzrõl pattant sihedernek az alku,
És nehezen lesi, hogy mikor indul már az
 az úr ki.-
Egyszer lárma esik - riogatják széjjel az
 embert;
Döbrögi jõ hintón! - Utjából félre vonódik
Minden igaz lélek. - Pezseg a pozsgás
 sihederben
A jó vér a csak alig várhatja, hogy a kerek erdõt
Érjék Döbrögiék; mint a nyíl utánok ereszti
Ráróját; - `Lassan, lassan, uraim!` -
 kiabálja;
Mellé szöktet a hintónak, - `tudod-e uram,
 - úgymond -,
Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi
 én vagyok!` - uccu!
`Rajta, legény!` - ordítja az úr - egyszerre
 utána
Hajt a tíz lándzsás, de mi haszna, nyomába se
 hágnak.
`Fogd ki kocsis nyerges lovadat, - mond
 Döbrögi-, jobb ez
Mind a tízénél, mondjad, hogy száz arany,
 aki
Elfoghatja! - szorítsd!` Maga a hintóba
 felugrik,
És kíváncsi szemét düllesztve mereszti utánok,
Hogy fogják el már Matyit. - Ö pedig a kerek
 erdõ
Sarkánál elbujva fülelt, s látván, hogy az úr
 már
Csak maga van, kilopózkodik, és megrántja
 ruháját:
`Mit bámul az uram? Nem fogják azt ma el-
 úgymond;-
Osztán nem Ludas Matyi az, hanem én vagyok,
 akit
Megveretett kelmed, s lúdját elvette erõvel.`
Döbrögit a mennykõ ha azon nyomban
 megütötte
Volna, talán sokkal könnyebb lett volna
 szegénynek.
Összerogyott, és a kocsiból ájulva zuhant le
Ott Matyi szánakozás nélkül megverte utólszor
S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén,
Mondja: `Ne féljen az úr, már többször nem
 nem verem én meg.`
Azzal lóra kapott, s elment dolgára örökre.
A tizenegy lovasok nagy késõn visszakerültek,
Vert lovaik csak alig húzván inokat,
 valamint a
Megzsákolt urok is, kit, elérkezvén, kocsijában
Bágyadtan leltek; mondják, hogy nem vala
 képes
Tarkón csípni Matyit. `Nem is a' volt, Döbrögi
 mondja,-
A négyelni való megvert háromszor.-
 Az Isten
Igy bánik s bánjon valamennyi kegyetlen
 urakkal.`
Ezt mondván, megtért a kastélyába, s azonnal
Elküldötte a húsz lándzsást, kegyelemmel
 akarván
Oni magát ezután az erõszaktétel ellen
És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy,
 ahogy illik
Embertársaival; jól is végezte világát.
 
 
 -oOo-