Boldogok vagyunk, mert láthattuk a szépet. Nézegethettük a sok-sok apró vagy nagy természeti csodát, ami örömet szerzett.
Egy picit azért mindig letépünk belőle, megszagoljuk - uram bocs néha még meg is rágjuk, - de legalább értelmezzük, ismerkedünk a bennünket körülvevő világgal. Lopunk meggyet, szilvát, ősszel még kökényt is, a rég kisajátított és gazdátlanul maradt kertek völgyeiben, partoldalain. Mosolygunk az alkalmi szerelmesek fűcsomókat hengerlő nyomain és szomorkodunk az arra járók eldobott hulladék hegyein.
Keresgélünk, kutatjuk a ledőlt, kivágott, vagy sorsától-korától, önmagától pusztulásra érett természeti szépségeket. Korhadt kis fadarabokat, fatörzs múmiákat, rothadó-pusztuló rönkökön nyíló csodás fagombákat, egy-egy gödörben felfedezett használható agyagokat szedegetünk, amiből forma teremthető. Felveszünk minden érdekes vagy csodálatos kődarabot.
Igen, ezek az anyagok nekünk szépek, gyönyörűek, a természet és az idő formázta őket, s mi csak megyünk, bóklászunk, keresünk, és ha tetszik, hazacipeljük. Az előszobánk kis polca gyűjteményeinktől telítődik.
Ezek után egy cseppet sem csodálkoztunk azon, amikor egy akkor még ismeretlen „alkotó” kiállításán szembetaláltuk magunkat önmagunkkal.
„Az élet olyan állapot, ami fantáziára késztet. Az a legértékesebb benne, ha észrevesszük a rejtett szépségét.”- írja a hívogatóban a gyűjteménytulajdonos. Lelkes nézelődésünk, gyakori rácsodálkozásaink egy-egy tárgyra bár feltűnő volt, de érthető. Nemcsak a saját mini gyűjteményünk miatt, hanem hihetetlenül emberközelinek tűnt minden.
Eszembe jut, hogy nincs egy-két éve mikor kétségbeesetten sikoltozni kezdtem, ezért a káprázatos természetért. Kétségbe ejtett a globális felmelegedés, a szaporodó természeti katasztrófák, a pusztítás-pusztulás eddig nem tapasztalt mérete, nagysága. Bari Gábor költőtársammal szerkesztettünk is a pályázati alkotások válogatása után Őselemek címmel egy antológiát. Bevezetőjében írjuk, hogy az emberi tudás bármilyen fordulatokon is ment keresztül, megalkotta a négy őselem fogalmait, de nem értette meg ezek frenetikusan fennkölt és alattomosan gonosz tulajdonságait: a föld, a levegő, a víz, a tűz összefüggő és egymástol csak viszonylagosan elkülönülő egybetartozását. Szörnyű lesz, mikor erre rádöbben!
Az Őselemek cím ötletét Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című verse ihlette, aminek a végét idézem:
„az ember gonosz, benne nem bízom.
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
Tűz, víz, ég, s föld leszek, ha meghalok,
Tűz, víz, ég és föld, s minden istenek:
Szeressétek, akiket szeretek!”
Akkor arra gondoltunk, hogy ez az ellentmondás számtalan költői-írói asszociációra ad alkalmat. Ősz volt, s láttuk, ahogy aszály utáni őszelőn már nem sütött a nap tüze perzselőn. Szelek szárnyán szürke fellegek törnek elő, és kincseket érő eső áztatja a végletekig kiszomjasult földet, hogy életre keltse a már vagy majdan termőtalajba szórt kenyérmagvakat.
Az alkotó is magvető, művével szellemi táplálékot kínál az arra éhezőnek. Minden szerző más-más ízeket, frissítő zamatokat kínál. Ki-ki leteszi a művészet asztalára, amit szellemi kincseként létrehozott, lelke mélyéről kiszakított.
Az ember és a természet közös szívdobbanása, az ember és természet harmóniája illetve e harmónia megvalósulása mindig is vágyálma volt a föld népeinek. Ebben a harmóniában viszont túlontúl sok, sőt egyre több lett a disszonáns hang.
A víz, amellett, hogy valamennyi élet bölcsője, minden napjaink nélkülözhetetlen eleme is. Élővizeink egyre szennyezettebbek lesznek, édesvíz készleteink pedig rohamosan fogynak.
A levegőt fő alkotó elemein túl nem kívánatosan gyarapítjuk. A levegőszennyezést épp a legnagyobb, legnépesebb országok hagyják figyelmen kívül. A mozgó levegő, vagyis a szél hurrikánok, tájfunok, orkánok formájában fittyethányva az ember által áhított harmóniára váratlanul törnek az emberre.
A tűzzel sem bánunk okosan. Legalább is nem mindig. A föld hatalmas erdőségeit, oxigén gyárainkat pusztítjuk ezer hektárok felégetésével, érdekek alapján, vagy csak a gyújtogatás öröme miatt. A vulkánok sem az ember óhaja szerint törnek ki, Még is a tűz, a békés családi hangulat megteremtője, nélküle ezerféle hiányt szenvednénk.
A földet, amelynek azt a részét, amelyet termőtalajnak nevezünk, vajon megfelelő bánásmódba részesítjük-e? Tágabb értelemben pedig ő minden élet hordozója, ugyan akkor annak temetője is.
Ezeken gondolkodtam a kiállítás nézegetése közben, és ismét rá kellett jönnöm szándékaink közösek voltak. Az anyag és a tudat furcsa szerelmi viszonyát szerettük volna boldogító tetszéssel megmutatni. A költők, írók a szép gondolatokkal, rímekkel, szavakkal festik meg a környezeti csodát. A kiállító tárgyszerűségében kereste mindezt, amikor mámoros érzéssel összeszedte a vízmosta, fagyrepesztett, szeleburdi széltől döntögetett, nyári melegtől szikkasztott, természet által alkotott gyönyörűségeket. Lehet, hogy csak szeme lelki fényétől lett szebb, mert másképp rakta össze, illesztette egymásba, azt, amit a természet rendje rendetlenül elrendezett.
Nem nagy művészet ez, csak ötlet és szándék, valami kifundált valóságérzet, valami, ami mellett más elmegy, s mi azt szeretnénk, hogy rápillantson, netán megálljon és elgondolkozzon, hogy minden, amit eddig a művészet ránk hagyott, csak másolata annak, amit a természet ősidők óta nekünk alkotott és adott.
Szentesi Ottokár festőművész megnyitójában mondta: "Egyfajta kreativitás, egyfajta olyan alkotó látásmód jellemzi Boór János alkotásait, amelyekben megtalálja valamiben a műtárgyat és nagyon kis átalakítással, valóban szobrok születnek. A Ready Made, amely stílusirányzat, Amerikából indult el, de visszavezethető a francia szürrealizmusig. Marcell Duchamp-ék is a készen talált tárgyakat különböző szituációkban helyezték el, teret adtak nekik és így egyszercsak szoborrá váltak. Boór János térformáló képességének köszönhetően ezeknek az egyszerű tárgyaknak egyszercsak tere, levegője lesz, egy különvilágot teremtenek maguk köré a formák. A konstruktivizmus legszebb hagyományait elevenítik fel és a ráció, az érzelem, a tudatos szerkesztés az, ami ezekben a munkákban szépként jelenik meg.”
"Különös, tanulságos történet. Boór Jánosé. - írta ifj. Koffán Károly a kiállításáról. Már nem fiatalember, amikor kiállítással, mint képzőművész jelentkezik. A társadalmi közfelfogás szerint túl lehetne élete aktív periódusán, hiszen nyugdíjas. Ám ifjakat megszégyenítő szorgalommal gyűjt tárgyakat, áttelkesítve őket saját gondolatvilága szerint. A huszadik század műtörténete ismeri e műfajt, és jegyzi a "készen talált tárgy" legújabb kori mű nemnél.”
Ezt követően kezdett érdekelni ez a „műfaj”. Ma már tudom, hogy a ready made olyan természeti vagy ember alkotta, de eredetileg nem művészeti tárgy, amelyet eredeti környezetéből kiemelve műalkotásként állítanak ki. Az ilyen eljárás a - dadaizmus polgárpukkasztó ötletének egyikeként került az - avantgard művészetébe, napjainkban főként a ( neoavantgard ) pop artnak nevezett irányzatát jellemzi.
"Végpont ez -írja a pop art (arte povera) jellemezéseként Szabolcsi Miklós - a "művész" mindentől megszabadult, nemcsak a jelentéstől, hanem a formától, a tárgytól, az anyagtól is. A "művek" vagy a tárgyi világ egy rendezetlen, kiszakított halmaza (például félig kidöntött bab- vagy cementeszsákok, rongyok), vagy bárhol tetszőlegesen elhelyezett tárgyi elemek (járdaszél ólomkerettel), vagy valamely ismert technikai vagy tárgyi elem, alkatrész egyszerű bemutatása (egy napilap egy reggeliző asztalon, falra akasztott szíjcsomók), vagy ez sem: csak beleképzeli az "alkotó" a természetbe, a folyópartba, a sivatagba, egy hegyoldalba a "művet" - vonalat-, vagy csak egyszerűen eltűnődik..." Szabolcsi megállapítása szerint az avantgardizmus "a kísérletek, próbálkozások, divatok során" itt érkezett el "nullapontig, a nem művészetig is". Egyes szerzők ebből azt a következtetést vonják le, hogy az - az -absztrakt művészet átmenete a - giccsbe, jelentésnélkülisége az elidegenedés társadalmi erőit támogatja.
Én, aki rendre viszolygok az avantgárdtól és a közelálló irányzatoktól ezen a kiállításon nem éreztem elidegenedést, ellenszenvet. Ellenkezőleg beleestem a tárgyak bűvöletébe és szégyenlős egyetértéssel Aradi Nórával írtam le ezeket a sorokat. Ő ugyanis arra mutatott rá, hogy igenis pozitív esztétikai hatást gyakorolhat "egy-egy természeti tárgy, például a monumentális szobor hatását felidéző sziklaalakzat, egy fatörzsmetszet vonalainak gyönyörű, harmonikus rendje. Hiszen az embert a társadalmi tapasztalás tanította meg mindenfajta természeti szépség észlelésére, a körkörös vonalak harmóniája, egy kőzetmetszet rétegeződésének összhangja azért adhat esztétikai élményt, mert a természeti, biológiai összefüggések rendjének, a szükségszerűség harmóniájának, a törvény szilárdságának képzetét kelti”.
.
