próza


bányai tamás
Ablak mellé mikiegér

- Szenzációs! - mondta Roger Rogers az étterem közepéről szemlélve a bárpult mögötti falat. - Hát ez szenzációs!
Kende Géza szerényen lesütötte szemét, mint aki szégyenkezik a dícséret miatt. Mellette álló barátja száját csücsörítve bólogatott. Szerette, ha egy üzlet jól sikerül. Márpedig ez jó üzlet volt. Akkor is, ha neki semmi közvetlen haszna nem származott belőle. Átvitt értelemben, persze, igen. Két ember, akiket ő hozott össze, elégedett az egyezséggel, ebből még neki is kijut majd valami, idővel. A tulajnak tetszik a kép, miért ne tetszene, valóban jó, hangulatos, kiemeli az étterem jellegét. A festő meg pénzt kap érte, s mi lehetne a jól végzett munka nagyobb elismerése, mint hogy jól megfizetik.
Előttük a bárpult, hat méter hosszú kecses hajó, mintha most simult volna a tengerparti sétányhoz. A bárpult-hajó mögött a sétány, karcsú vasoszlopon álló hajólámpákkal, azon túl a tenger, szelíd hullámait óarany színnel ragyogja be a láthatáron nyugovóra térő napkorong. A hajólámpák a falra voltak erősítve, minden más - így a tartóoszlopok is, a tenger, az aranyló napkorong - festve voltak a falra.
- Szenzációs! - jelentette ki ismét Roger Rogers. Látszott rajta, alig tud betelni a látvánnyal. - Erre bizony inni kell valamit.
Letelepedtek az egyik asztalhoz, a mennyezetre függesztett halászhálók alá. Roger Rogers egy üveg whiskyt és három poharat hozott a bárpult-hajó mögül.
- Nem szoktam inni reggel, de most kivételt teszek - mondta. Koccintottak. - John, mondd meg a barátodnak, hogy igazi művész.

***

millei ilona
Wonderful life

Orgona hangjaira ébredt az asszony. A szemközti templomban már elkezdődött a mise. Sokáig aludt, most jóleső érzéssel nyújtózkodott. Kinézett a borús égre, fázósan kapta magára pongyoláját. Az ócska, divatjamúlt ruhadarab ismerős meghittséggel ölelte körbe kissé már megereszkedett alakját. Hiába, a negyven év…
konyhában föltette a kávét, rágyújtott. A lánya már nem volt otthon, valami vasárnap délelőtti mulatságra ment a fiújával. Ahogy erre gondolt, eszébe jutott az is, mire kérte őt az alig tizennyolc éves fruska. A kérlelő, hamiskás hangszín volt férjének hangjára emlékeztette.
– Mamika! Olyan jó lenne, ha délután elmennél itthonról!
Hát igen! A fiatalok szeretnének egyedül maradni a lakásban. Érthető. De hová menjen így, egyedül. A barátnője elutazott a rokonaihoz, mást meg, ugyan kit hívhatna? A barátja nemrég hagyta el, talált egy nála fiatalabbat, gazdagabbat. Sóhajtva végigsimította tenyerével a felsőtestét. Kicsit irigykedve gondolt a lányára. Lassan szürcsölni kezdte a kávéját. A forró fekete égette a szája szélét, a nyelvét, mégis jólesett.

***

lelkes miklós
KORTÁRSI VISSZAEMLÉKEZÉS

Megtisztelő kérésükre szívesen írok nemrég elhunyt barátomról, Klafacai Benőről, lapjukba, a Hajnali Kakashangokba, ha fáj is a visszaemlékezés a honi és nemzetközi irodalom e neves magyar hazafijára és humanista világpolgárára.
Benő a barátom volt, sőt, lelki testvérének, irodalmi bátyjának tekintett /joggal, hiszen jó félévvel idősebb voltam nála, mégis, szegény, ő hunyt el előbb/, valamint Mesterének. Én az utóbbi, megtisztelő címet tréfásan azzal hárítottam el: mindketten Mesterek vagyunk már, de ő továbbra is felnézett rám, azzal az őszinte, rajongó áhitattal, amely könnyen zavarba hozza az embert.
Milyen is volt az életben, a mindennapokban, az utcán, a kávéházban, no meg nálunk, vendégként, ez a neves író és költő, aki olykor Adyn is túltett, soha nem ady meg, amit Kérty kölcsön, adott viszont verssorokat, mélyeket, rejtélyeseket? Olyanokat, mint például ez:

"Tehénen fekete kalap,
  s a szőrén rőten szőtt a szőr.
  Didereg dadogó paraszt,
  a bőre táncos libabőr.

  Mi az, mi van, mi az, mi nincs?
  Felel a fal, felül a fül.
  Fülelj! Felülj! Csak türelem!
  Tűréssel maradhatsz felül!"

***

fetykó judit
Ablakvitéz
15. fejezet

… múlt az ősz, a tél, jött a következő tavasz, majd a nyár végével megint az új, amiben a régi, a végtelenül ismétlődő forgott, egyre forgott az időben.
Hektor egyedül vigyázta az udvart, Fickó kövét benőtte a borostyán, s a mellette lévő kúszófenyő egyre terebélyesebb lett. Heki egyre öregebb, és egyre morgósabb lett. Ahogy közeledett a tizedik, majd a tizenkettedik éve, már csak a valóban fontos dolgokat ugatta meg, de változatlanul harcias őre volt a háznak, abban senki idegen, de még ismerős sem kételkedett, hogy csak a gazdák jelenlétében teheti be a lábát az udvarra.
Az elmúlt években szóba jött sokszor egy másik kis kutya, egy foxi, vagy egy tacsi, de aztán egyre halasztódott a második kutya dolga. Majd. Tette le a család a kutya ügyet, a kutyabajt, ahányszor csak előjött a beszélgetések során.
— Sok baj van egy kiskutyával… — mondogatta Mama, ahányszor felmerül a másik, az új kutya dolga. — Meg aztán ez a vén jószág, még azt hihetné, hogy rá már nincs is szükség — s magába számolgatta, hogy Hektor most emberi idő szerint olyan nyolcvan-kilencven éves lehet. Már ha egyáltalán a kutya éveit át lehet számítani emberi évekbe.
A fiúk egyre kevesebbet foglalkoztak a kutya és a macska, vagyis Hektor és Ablakvitéz Cili ügyeivel. Zoli dolgozott, munka mellett tanult, segített a telek, meg a kert művelésében. Néha el-elutazott, főleg nyár elején, amikor még nem volt nagy hőség, hogy pár napra kikapcsolódjon a mindennapokból.
Józsi középiskolába járt, ahol más és új dolgok voltak a menők, a divatosak; és persze ő is egyre önállóbb lett, sokkal nagyobb élmény volt a barátaival ide-oda menni, meghallgatni az éppen legfelkapottabb együttes koncertjét, hegyi túrázni, vagy csak úgy mindent-megváltó beszélgetéseket folytatni.
Cili teljesen az asszonyok hatáskörébe került.

***
polgár andrás
Sztepp éjfélkor

- Huszonhatoska! Schnábel Dezső kórház, teherporta! Éjfél előtt tíz perccel! Pontos légy!
- Azt se tudom, hol van! Küldj valaki mást!
- Ne baromkodj, apukám! - Évike felkacagott. - Ott állsz a tizenhat kerületben! A nagytemplom mögött van! Bocsika, dolgom van!
Gyuri nagyon fiatal volt, nagyon kezdő és nagyon tartott az éjszakától. Legjobban mégis a sötétben való bolyongást utálta, a kivilágítatlan házakat, olvashatatlan utcatáblákat, az üresjáratokat. Ettől függetlenül a Mercedes pontban tizenegy ötvenkor lefékezett a kórház teherportája előtt.
A kapuban, köpenyes portás állt és egy magas, vékony, ballont és kalapot viselő férfi. A férfi szemébe húzta kalapját s kissé tétova léptekkel sietett a kocsi felé. Kezében tömött, fekete sporttáska. Szó nélkül siklott a hátsó ülésre. "Apolló bár! Király utca!"
Gyuri a tükörben figyelte utasát, aki levette kalapját és legyezni kezdte arcát. Az ismert színész volt, Kászonyi Viktor. Számtalan filmben látta, a tévében mint nevettetőt, sőt az Operettben is, mint kissé idősecske bonvivánt. Vívódott, felismerje vagy maradjon tartózkodóan hűvös. Borravaló szempontjából talán az elegáns távolságtartás a célravezetőbb, mégis beszólt.
- Sok filmben láttam ám művész urat. A szüleim is imádják... Volt egy filmje... a törökök beásták a földbe, csak a feje látszott ki. Baromian szenvedett... Akkoriban olyan szerettem volna lenni, mint Ön. Szenvedő magyar vitéz...
Kászonyi az utat figyelte, biccentett. A gyenge forgalomban hamar beértek a belvárosba. Éjszaka szép a körút, világvárosi. Színes fények, mozgó neonok. Frissen festett házak. Az Apolló bár nagy reklám táblája; egy mélyen dekoltált villany-nő táncolt és vetkőzött a magasban.
- Jöjjön be velem - mondta Kászonyi, kinyitva az ajtót. - Mindent fizetek, oké?

***

váradi józsef
Vérbe borult aggyal

C egy csendes, kis, vidéki fürdőváros. Azért fürdőváros, mert fürdőfalu nincs a szótárunkban. Ráadásul az állandó lélekszáma valami négyezer felett lehet, ami a statisztikákban csakis község. De a szótárunkban fürdőközség sem található. Természetesen nem is túl nagy. Ha nagyon nekiveselkedsz, egy szuszban keresztül szaladsz rajta. A városházától a fürdőig, vagy az állomásig szinte egy távolság van, de az sincsen külön két-két kilométer. Itt laknak, akik a fürdőtelepen különféle szükséges munkákat végeznek, vagy jelesebb feladatokat látnak el. Vannak dolgozók, akik vonattal vagy autóbusszal a munkaidőre jönnek csak, ezek száma változó és csekély. Az út két oldalán lakó házak előtt vagy mögött alig van egy pár zöldséges vagy virágágyás. Ezt azért mondom, mert a város szélessége, mindennel együtt, sincs ötszáz méter. Aztán a fürdőtelep, az valamit helyrebillent ebben az eltolódott arányban. A fürdőhely a borvízforrások és a kénköves gödörtől lennebb van, egy sóstó körül meg arra menet és két régi, nagy szanatórium, hat terebélyes, modern szálloda körül települt sok-sok villából és mis-más épületekből összeálló káosz gyanánt számítható. A sétálóhely mellett a mozi, a posta és a téli vendéglő, ami zártabb helység, más minden ki van költöztetve az utcára. Emléktárgyat, fehérneműt, térképet, süteményt, népművészeti kerámiát, papucsot, termoszt, amatőr szobrokat, labdát, lacikonyhát, könyvet, gumimatracot, faragott fogantyús sétapálcát, pattogatott kukoricát, sört, törökkávét, kalapot, fagylaltot, sporteszközt és rettenetes képekkel rútított falvédőket, mind ott vehetted meg a sétány mentén.

***
Akril Vásznon, 150x76cm, 2005. Kattints, a kép nagyitható.
Akril Vásznon, 150x76cm, 2005. Kattints, a kép nagyitható.Akril Vásznon, 150x76cm, 2005. Kattints, a kép nagyitható.Akril Vásznon, 150x76cm, 2005. Kattints, a kép nagyitható.
Akril Vásznon, 150x76cm, 2005. Kattints, a kép nagyitható.
ötvös zsófia:
vélemények
.
umhauser ferenc
NAGY ÉRZÉS

A fiú és a lány beleborzongott, amint megpillantotta egymást: — Igen, ő az! Meglátni és ... meggyűlölni csak egy pillanat műve! Csakis ő lehet az, akit egész életen át, változatlan hévvel tudnék gyűlölni.
Nem késlekedtek, rögtön anyakönyvvezető elé siettek. A nászéjszakán mindent megtettek, hogy a másik ki ne elégüljön, ez olyan jól sikerült, hogy szinte kielégülést éreztek. Meg is lett az eredménye. Kilenc hónap múlva megszülettek az ikrek, egy fiú és egy lány. Rondák voltak, mint az apjuk és buták, mint az anyjuk.
A szülők boldogan dörzsölték tenyerüket, még két szerencsétlen, gyűlölködő emberrel több. Lesz majd min keseregni az anyjuknak! Az anya meg azon örvendezett: - Majdcsak megüti a guta az apjukat, amilyen rohadt rossz kölykök lesznek! A boldogságukat csak az felhőzte be, hogy a másik arcára is kiült a káröröm.
A szülők derekasan megtettek mindent, hogy a gyerekekből minél hátrányosabb helyzetű, antiszociális egyént neveljenek. Az apa állandóan kocsmába járt, s amikor hazatántorgott, kikergette őket az éjszakába. Az anya ilyenkor elégedetten nyugtázta:— Milyen ganéj ember az apátok! Nála szemetebb trógert keresve sem találtam volna.
Az anya is megtett mindent, hogy ne adj isten, a gyerekekben valamiféle erkölcsi értékrend kialakuljon. Zugivó volt, nem takarított. A mosatlan edényt és a koszos pelenkát egymás mellé tornyozta. (Lakásuk volt a városban a pókok és legyek utolsó menedéke, szerencsére a környezetvédők nem tudtak erről, így nem nyilváníthatták védett területté.) Órákig tudott — minden ok nélkül — káromkodni és átkozódni és egyszer sem kellett ismételnie önmagát.

***
.